Anton teája

Amikor még a pult túlsó oldalán álltam és feltettem a fenti kérdést a vendégnek, gyakran viszontkérdésként jött vissza. „Nem tudom, maga mit javasol?”, vagy „Tea, de melyik?” Ekkor általában összegyúrtunk valami választásfélét és mindenki boldog lett tőle...  Voltak olyanok azonban, akiket lehetett azzal az egyszerű ténnyel szembesíteni, hogy én nem tudok választani helyettük. Az én teám nem a te teád. Még ha együtt isszuk is ugyanazt a teát...  Persze vannak különleges pillanatok, egymás útját keresztező teáscsészék képében felcsillanó tekintetek, olykor...  Kicsit távolabbról nézve, az én utam nem lehet a te utad. Még inkább: én nem járhatok helyetted az úton. El lehet hinni, hogy vannak mesterek, akik majd jól megmondják, meg lehet áltatni magam, hogy meg is csinálják helyettem, de...  Nézzük meg mit mond erről Lin-csi, a kr. u.-i 9. században élt buddhista, taoista, ch'an (kinek melyik tetszik) szerzetes:

„ – Barátom – fordult hozzá. – Ugye, nem gondolod komolyan, hogy én mutatom meg neked az utat a nirvánába? Ugye, nem képzeled, hogy ilyen könnyen besétálhatsz az örökkévalóságba? – Majd szomorúan, mintha csak neki árulná el a titkot, a fülébe súgta. – Ugye, tudod, szegény barátom, hogy nem segíthetünk egymáson. Nincs egyetlen út. Magunk vagyunk a világon, s ahányan vagyunk, annyi az út. És nem ismerhetjük egymás újait.” (Su-la-ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában c. 18. történet Közreadja: Sári László. Néhány további szemelvény itt.)

Három év tea ivás után, tapasztalatom szerint, egyetlen igazi mester létezik a tea útján. Az pedig a csészében illetve a kannában van. Gyakorlati fogásokat, technikákat, trükköket el lehet lesni innen-onnan, de végül mindenki a saját teáját issza. És ekkor felmerül a kérdés: mit keresnek a szavaim itt? "Semmi komoly Hamvas Béla, esküszöm, de tényleg." (Lovasi András) Most az egyszer nem fogok filozofálni, nem akarlak meggyőzni semmiről, nem akarlak rábeszélni semmire, csak megmutatom milyen az én teám. Felvillantok pár képet az elmúlt három évből. Néhányan kérdezik, ki vagyok, mi vagyok, ki az az Anton? Teával válaszolok. Nincs kronológia, nincs logika, pusztán egy-két csésze, ahogy jön, avagy néhány momentum az én utamból:

– miután kikerültem a tearengetegből, és kicsit alacsonyabb koncentrációban volt jelen a tea a mindennapjaimban (és persze eltűnt a sok nemtea, gyümitea, Rb, turmix stb.) elkezdődött egyfajta feldolgozási fázis. Azt vettem észre, hogy rengeteg olyan tea gyűlt fel a szekrényeimben, hűtőben, ami nemsokára már nem lesz "friss". Jött a belső kényszer, hogy ezeket meg kéne inni. Emellett viszont végig ott volt bennem, hogy adott pillanatban milyen teát kívántam volna valójában. Pár hétig tartott ez a hülye dolog, hogy aggyal felülírom a természetes igényeimet, aztán úgy döntöttem, inkább azt iszok, amit tényleg kívánok. Persze érdekes volt ez a kényszeres dolog is, mert kicsit megláttam, milyen az, amikor nem magát a teát látom a teában, hanem saját magam visszatükröződését. Amikor valójában nem is a teára figyeltem, hanem próbáltam elhinni, hogy én tényleg ezt akarom most inni...  Ugyanez jótékonyan megfigyelhető magában a teakészítésben is, készíts teát, megmondom ki vagy. A csészék apró koccanásai, a kanna fedelének koppanása, alattuk a tálca kopogása, mind-mind belső csilingelések, koppanások...  Aztán ahogy lenni szokott, valahogy magától megoldódott a dolog, kevesebbszer ittam teát, de akkor tényleg ittam...

 – persze még mindig rengeteg olyan teám van, amihez hozzá sem nyúltam, nem alakult még ki rend, vagy inkább olyan széles körű teaismeret bennem, hogy adott helyzetben pontosan tudjam mit is fogok inni, csak úgy nagyjából, pl. most wulong, ez biztos, aztán benézek a szekrénybe és választok. A sok tea közül kiemelkedtek bizonyos határozottabb hangok. Az első ilyen a zöld. Ennek is három (négy) árnyalata: japán, pu-erh, hagyományos kínai, (olykor koreai tea, ha hozzájutok). A matcha mindig előjön, azt hiszem ez már így is marad. Ezzel is próbáltam erőlködni, hogy rendszeresen matchát inni, de ez a kényszer is lemorzsolódott lassan. Puerh, ami alatt én csak az ún. zöld puer-t, azaz a préselt yunnani zöld teát értem. Kínai zöld tea, Long Jing sokszor meggyógyított már, tavalyról tartalmas volt a Tian Mu Qing Ding. Volt szerencsém néhány házilag készített koreai zöld teához is, két finom másodszedésű sejak, illetve egy extraklasszis chung-ch'a (avagy Panyaro tea), amit maga Chae Won-hwa készített...

Ji Hua Fo Cha

A sötét puerht szinte teljesen elhagytam, nekem nagyon mesterkélt (mondhatnám krumpli héj ízű-illatú), ami ebből a vonalból maradt, az a Liubao, Liuan, Kangzhuan, főleg Liu Bao, alkalomszerűen KangZhuan és egyéb szecsuáni / „tibeti”teák tejben főzve. Ugyanígy alkalomszerűen wulong (itt pedig csak az ún. sötét wulong, a zöldet egyáltalán nem kívánom, bár ki tudja, mit hoz a tavasz), főleg LuoHan. Ha rendet kell tennem magamban, akkor Luo Han...

    – néhány hónapja feltettem magamnak a kérdést, melyik az igazi tea, az egyetlen. Rájöttem, hogy nem lehet ilyen, mert a természet és az ember másként alakítja az ügyet. Ekkor ismertem fel a két fő vonalat magamban: a természet teája a "zöld puerh", az emberi művelés teája pedig a "sencha". Ami ezeken túl van, az nálam már "csak" a második vonal. Persze, ahogy lenni szokott; mióta leírtam ezeket a sorokat egyre több Liu Bao-t iszok...

    – azokon a teákon túl, ami van a szekrényemben, milliót megkóstolnék még, Scott (Yunnan Sourcing), meg Gordon is nap, mint nap tesz fel sok-sok olyan teát, ami baromi izgalmas lehet, szóval gyűlik a lista a füzetemben a teákról, amiket lehet sose fogok megkóstolni... Izgalmasak a skip4tea érlelt teái is, igaz sok esetben kétes az eredet és a tárolás minősége is, szóval én inkább magamnak érlelek. Jó esetben még elég sok évem van kivárni, mi lesz a szekrényemben felgyűlt puerh-ekből. Kíváncsian várom mi sül ki az új maláj cégek új puerh teáiból, meg úgy az egész jelenségből. Pár év múlva a legjobb puerhek Malajziában fognak megrothadni?! … Szívesen kóstolnám a Kyushu teákat is...

– mikor a Teaházban dolgoztam, elég sok teát és nemteát készítettem jól vagy rosszul, mostanság több köles, rizs, alma, sárgarépa, stb. pépet készítek, mint teát...  Lassan ennek is mestere leszek. Szívesen veszek és adok leckét e téren. Ölembe pottyant az apaság, vagy inkább a fejemre zuhant?! Majd elválik... Mindenesetre két zseniálisan szép gyermekem van...

De ennyi legyen is elég most ebből a fajtából. Ez a felszín. Az egy egészen más kérdés lenne, mi történt bennem „a tea” óta. Ezzel persze nem untatok senkit, az az én teám.